Tanulmányút Ausztriában diákok részvételével!

“Szövetség az Európai Megújuló Energetikai Szakképzésért” (SZEMESZ) ERASMUS+ projekt keretében 2015.11.23. és 2015.11.27. között iskolánk diákjai és pedagógusai Ausztriai tanulmányúton vehettek rész a BFI (BILDUND, FREUDE INKLUSIVE) grosspedersdorfi fémipari szakképző központjában.

Vendéglátóink nagyon színes és tanulságos programot állítottak össze: 23-án előadást hallgathattunk meg hőtechnikai alapismeretekből, majd a gyakorlati oktatást tekintettük meg a BFI tanműhelyeiben. 24-én Heiligenkreuzban a biomassza-erőműben jártunk, majd délután a Zotter csokoládégyárban.  25-én a HERZ tüzeléstechnikai berendezéseket gyártó vállalat telephelyére látogattunk el. 26-án délelőtt diákjaink gyakorlati oktatáson vettek részt, ahol megismerkedtek modern szerszámokkal, eszközökkel, és ki is próbálhatták őket. Nagyon gyorsan elment ez a délelőtt, mindenki lelkesen dolgozott. Délután a Stipsits cég rechnitzi biogáz telephelyén jártunk, és megismerkedhettünk a biogáz előállításának és hasznosításának nehézségeivel. 27-én ismét elméleti oktatáson vettünk részt a napenergia-hasznosítás témakörében.
A diákok nagyon élvezték a tanulmányutat, sok hasznos ismeretre tettek szert. Láthattak olyan berendezéseket, melyek a legmodernebb technika csodái (HERZ gyárban óriási lézervágó, gázmotor, 10MW-os gőzturbinás generátor, stb.).
Az alábbiakban egy diák véleményét idézem:
Érdekes és élményekkel teli kirándulás volt, amit érdemes újra és újra átélni.”


BFI tanműhely
 
BFI hőtechnikai műhely


Biomassza erőmű “munkagép”


Gőzturbina és generátor

“A legkedveltebb nap” gyakorlat a BFI tanműhelyben
 
Elméleti oktatás

 

Vélemény, hozzászólás?

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK