Beszámoló az ulmi ifjúsági találkozóról

Németország Baden-Würtemberg és Bayern tartományában 2012. július 6-11. között nemzetközi ifjúsági találkozót tartottak, melyen iskolánk tavaly végzett gimnazista tanulója, Törő Fruzsina is résztvett. Az eseményről már korábban is írtam (Ifjúsági találkozó Németországban),  Romániából és Magyarországról 3-3 fiatal utazását, szállását, ellátását és programon való részvételét támogatta Baden Würtemberg Tartomány Dunamenti Kulturális alapítványa. A találkozóra Közép-Kelet Európából és a Balkánról is érkeztek németül jól tudó fiatalok – a politikában való civil részvétel, aktív állampolgári magatartás adta az összejövetel fő célját. Az alábbiakban Törő Fruzsina beszámolóját közöljük a találkozón töltött hat napról. 

All of us

 

Első nap

Reggel 7:30 körül érkezett meg a buszunk Ulmba, ahonnan egy magyar fiú (Péter) vezetett el minket a günzburgi ifjúsági szállóba, ami kb. fél órára található a várostól vonattal. A szálláson éppen csak annyi időt kaptunk, hogy le tudjuk rakni a csomagjainkat és át tudjunk öltözni melegebb ruhába. Amikor itthonról elindultunk, még kánikula volt [kb. 40 °C], mire megérkeztünk Ulmba 20 fokos csökkenéssel kellett szembenéznünk, így a rövidnadrág és az ujjatlan felső szükségtelennek bizonyult. Az újabb fél órás vonatozás alatt legalább volt időnk, hogy megismerkedjünk a többiekkel is. Jöttek diákok Romániából, Szerbiából, Bulgáriából, Albániából és Koszovóból is. A délután nagy része ismerkedéssel telt, majd a DonauFest hivatalos megnyitóján vettünk részt Neu-Ulmban. Neu-Ulm Ulm ikervárosa, (egy kis érdekesség: míg Ulm Baden-Württembergben található, addig Neu-Ulm Bayernhez tartozik). 

P1020909

Második nap

A második napon rögtön “terepre” küldtek minket, hogy interjúkat készítsünk fiatalokkal, középkorúakkal, idősekkel és turistákkal arról, hogy mit gondolnak a fesztiválról. A “Stadt-Rally” után minden csoport kapott egy listát a város (Ulm) látványosságaival. Mi a Münstert (a világ legmagasabb templomtornya : 161, 53 m), a Stadthaust és a piacot kaptuk.

P1020926

1 óra alatt a lehető legtöbb információt kellett összegyűjtenünk a székesegyházról, a városházáról, a piacról és a város jelképének számító verébről, ami szinte a város minden egyes utcájában megtalálható valamilyen formában (A monda szerint, a Münster építésekor a mesterek, minden igyekezetük ellenére sem tudtak egy nagy gerendát keresztben behozni a városkapun. Amíg a megoldáson tanakodtak, az egyik ács egy fészekrakó verébre lett figyelmes. A madár szalmaszálat vitt a csőrében, és amikor szűk helyen levő fészkéhez ért, akkor szépen hosszába fordította a szalmaszálat, és így építette be. Ezen a példán okulva, az építők is megoldották gondjukat. Tiszteletből szobrot állítottak a verébnek.). Este egy ökomenikus templom megnyitóján vettünk részt, majd az ünnepség után papírhajókat engedtünk a Dunára, mindegyik hajó egy kívánságot “szállított”.

Harmadik nap


Vasárnap kaptunk először szabadidőt, amit sajnos nem igazán tudtunk kiélvezni, ugyanis minden egyes üzlet zárva volt. A fennmaradó 4 órát azzal töltöttük, hogy gulyást és lángost ettünk a fesztiválon, ill. megmásztuk a Münster 768 lépcsőjét. A szabadprogram után minden egyes csoport idegenvezetést tartott a városban és megosztotta az összegyűjtött információkat a többiekkel.


Negyedik nap

A hétfői nap volt a legmegerőltetőbb mind közül. A Planspiel (egyfajta szerepjáték) alatt 30 német fiatallal kellett együtt dolgoznunk. 4 fős csoportokat alkottunk, ahol mindenki új személyazonosságot kapott (egy létező politikus bőrébe bújhatott), és minden csoport egy országot képviselt (az én csoportom Montenegrót kapta). A feladatunk az volt, hogy megvitassuk az országot és tartományok problémáit, majd közösen próbáljunk meg megoldást találni (ld. méghttp://www.youtube.com/watch?v=VfDbU3HqZcU&feature=share).  

Planspiel 2

Este a fesztivál egyik kisszínpadán lehetőségünk nyílt “bemutatkozni”. Ez abból állt, hogy előadtunk egy verset (amit mi írtunk arról, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk, mit csinálunk itt), táncoltunk és Réka (Romániából) magyar, ill. román népdalokat énekelt. 

Poem1

Ötödik nap


Az utolsóelőtti napot Neu-Ulmban töltöttük, ahol 20 német fiatallal kellett együtt dolgoznunk, ismét. 🙂 A különbség a Planspielhez képest csak annyi volt, hogy itt magunkat adhattuk és sokkal barátságosabb témákról kellett beszélgetnünk (pl. az internet hatása). A napot egy koncerttel zártuk (http://www.jg-bigband.de/aktuelles.php). 


Hatodik nap


Az utolsó délelőttöt végigbeszélgettük: mindenki elmondta, hogy mi tetszett neki és, hogy mit hiányolt (mindenki egyöntetűen a következőt válaszolta: “Freizeit!” 😀 ).
Az együtt töltött időt egy ebéddel zártuk, majd a búcsúzkodás után a legtöbben hazaindultak. Sokáig nem kellett nélkülöznünk egymást, a Facebooknak köszönhetően azóta is tartjuk a kapcsolatot, és persze várjuk a következő nyarat, hogy ismét találkozzunk.

A fesztiválról bővebb információ: 

http://www.donaubuero.de/donaufest

Vélemény, hozzászólás?

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK