Jubileumi sporttalálkozó a tabi kollégiumban

A kollégium 50 éves évfordulója alkalmából jubileumi sporttalálkozót rendeztek 2010. november 19-én a tabi diákotthon épületében. A 9 órakor kezdődő megnyitón Bereczk József tabi kollégiumvezető és Ratalics Árpád Tab alpolgármestere köszöntötte a meghívott vendégeket: a Somogyi TISZK Középiskola, Szakiskola és Kollégium részéről Keszthelyi László gyakorlati oktatásvezetőt, Harasztia Jánost, a Központi Kollégium igazgatóját, Ruzsa Sándort, a tabi Somogyi TISZK Rudnay Gyula Középiskolája és Szakiskolája igazgatóhelyettesét, a kollégiumok vezetőit és a meghívott hat csapat tagjait.

A megnyitó után 9.30-tól sakk, asztalitenisz, fekvenyomás versenyeket és szellemi vetélkedőt rendeztek a nevelőtanárok és a házigazda kollégista diákok, majd ebéd után -12 órától – a tabi Petőfi utca  tornateremben fiú és lány kispályás labdarúgó torna kezdődött. Hat csapat mérkőzött meg egymással a nap folyamán: a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Központi Kollégiumának csapatai, melyet a csurgói, barcsi és a tabi tanulók, és a Somogy Megyei Önkormányzat Dél-balatoni Kollégiuma, melyet a fonyódi, boglári és siófoki diákok képviseltek. A vacsora után kezdődő eredményhirdetésen a díjazottak érmeket és okleveleket vettek át.

EREDMÉNYEK:

ASZTALITENISZ – FIÚ:

I. Néninger Martin /Balatonboglár/ II. Molnár Dániel /Tab/ III. Horváth Alex /Siófok/

ASZTALITENISZ – LÁNY:

I. Bandi Annamária /Tab/ II. Orsós Viktória /Balatonboglár/ III. Fias Veronika /Tab/

SAKK:

I. Barcs II. Tab III. Balatonboglár, Siófok

FEKVENYOMÁS – 75 KG ALATT:

I. Rauf György /Tab/ II. Orsós István /Tab/ III. Pál Péter /Siófok/

FEKVENYOMÁS – 75 KG FELETT:

I. Horváth Albert /Fonyód/ II. Bódis Áron /Tab/ III. Orsós József /Tab/

SZELLEMI VETÉLKEDŐ:

I. Tab II. Siófok III. Csurgó IV. Balatonboglár V. Fonyód VI. Barcs

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS – FIÚ:

I. Siófok II. Fonyód III. Balatonboglár IV. Barcs V. Csurgó VI. Tab

KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS – LÁNY:

I. Siófok II. Csurgó III. Barcs IV. Balatonboglár V. Fonyód VI. Tab

Gratulálunk a kollégista diákoknak és csapatoknak!

Szabóné Balázs Edit nevelőtanár – Kalóz Renáta

Vélemény, hozzászólás?

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK