Szalagavató 2018
A szalagavató minden végzős életében meghatározó esemény. Egy korszak végét szimbolizálja, jelzi, hogy a végzősök érettsége elérte azt a szintet, ami a felnőttkor küszöbét jelentheti. Kilépés a „nagybetűs életbe”, az egyetemre, a főiskolára. Ez megér egy kis ünneplést.
2018. február 23-án a Rudnay Gyula Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzősei megkapták az összetartozást, felnőtté válást, de egyben az elválást is jelképező szalagot. Az ünnepélyes átadóra megszokott helyszínén, a Zichy Mihály Művelődési Központban került sor. Idén 57 végzős állhatott szülei, hozzátartozói, barátai elé, és lépett be az iskola szalagavatósainak sorába.
Az ünnepélyt a ballagtató osztályok köszöntője indította sikereket és kitartást kívánva a végzősöknek álmaik valóra váltásához. Emlékeztették őket az együtt töltött idő minden boldog pillanatára, de szóba került az elválás keserűsége és a tény, hogy jövőre ők lesznek azok, akik az ünnepeltek helyébe lépnek.
Ezután a végzősök ruhájára is felkerült a várva várt szimbólum. Az ünnepélyes pillanatok után ők mondtak köszönetet a tudásért, tapasztalatért, támogatásért tanáraiknak és szüleiknek, búcsút véve diáktársaiktól és kiemelve, hogy mennyire kíváncsian várták ezt a pillanatot.
Ezután már a könnyedebb pillanatok következtek. A diákok kemény munkája, hónapokig tartó felkészülése a látványos keringőn is érződött. A ballagtató osztályok változatos műsorral szórakoztatták a közönséget. Ebben az iskolai élet vidám vagy éppen komoly pillanatai elevenedtek meg. Láthattunk óráról elkéső diákot, osztályfőnöki és magyarórát. Nem maradhatott el a végzős évfolyamok életét bemutató osztályvideó sem. Bepillantást nyertünk a tanári szoba titkos életébe, majd az érettségi szünet, illetve az írásbeli és a szóbeli vizsgák bemutatása következett. A műsort a szervezők közös éneke zárta, mely az álmainkért való küzdelem fontosságára hívta fel végzőseink figyelmét. A közönség végül hatalmas tapssal köszönte meg a szervezőknek a felejthetetlen estét.
Az ünnepséget a szalagavató bál követte, ami az utolsó lehetőségek egyike volt, hogy a nagy megmérettetés előtt együtt pihenhessen és szórakozhasson tanár és diák.
Szeretnénk megköszönni minden szereplőnek, résztvevőnek és támogatónak, hogy hozzájárult az est sikeréhez.
A szervezők nevében, Ster Zsolt