Nemzetiségi est  a kollégium szervezésében

A tabi kollégium – hagyományaihoz híven – fontos feladatának tartja, hogy diákjainknak és a szélesebb közösségnek is megmutassa hazánk sokszínű történelmét és nemzetiségi hagyományait. 2014. március 20-án ismét ebből kaphattunk ízelítőt, a “Megvettem Zombát” elnevezésű műsor megtekintésével. Bereczk József kollégiumvezető nyitotta meg a rendezvényt, melyen Zomba község Hagyományörző Együttese, a Margaréta Asszonykórus, a Sommerblume német kórus és a Bartina zenekar lépett fel.  

Zomba 2014

Zomba történelmét, a török pusztítást, majd újratelepítést, a német bevándorlást, a XX. század történelmi viharait (székelyek és felvidéki magyarok érkezése) zenével, tánccal és énekkel mutatták be a fellépők, példáját adva különböző népcsoportok békés együttélésének, az eltérő szokások tiszteletben tartásának. 

A Tolnai megyei Zomba szellemi-kulturális gazdagsága felhívja a figyelmet meglévő értékeink feltárására, a minket körülvevő környezet jobb megismerésére – a műsor megszervezését, elhozását ezért is köszönjük Szűcs Sándor zombai polgármesternek, a fellépő együttesek tagjainak és vezetőinek, valamint a kollégium dolgozóinak!

Bővebb információ Zombáról: http://www.zomba.hu/

Vélemény, hozzászólás?

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK