Rudnays diák az országos döntőben
A Rudnay Gyula Középiskola 12/R osztályos tanulója, Herdics Eszter másodszor került az országos döntőbe az „Édes Anyanyelvünk” nyelvhasználati versenyen. Élményeiről számol be a következő sorokban.
Idén 46. éve, 2018. október 18-21-én megrendezésre került az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati verseny. Helyszíne Sátoraljaújhely, a Zempléni-középhegység egyik tagjának, a Sátor-hegynek a tövében fekvő város volt. Az esemény már több mint 20 éve itt kerül megrendezés-re.
A megyei verseny 2018. május 3-án volt Kaposváron. Itt egy több oldalból álló feladatlapot kellett kitöltenünk, melynek kérdései leginkább a nyelvhasználatra koncentrálódtak. Az írásbeli után következett a szóbeli forduló, ahol megkaptuk a választható témákat, amik közül egyről részletesen beszélnünk kellett. Az eredményhirdetésen a gimnáziumi és a szakgimnáziumi kategóriából is kiválasztották a két-két legjobbat, akik képviselték Somogy megyét az októberben rendezett országos versenyen. Első helyezést értem el a megyei fordulón, ezért én és még egy tanuló képviseltük Somogy megyét az országos megmérettetésen szakgimnáziumi kategóriában.
Az országos versenyen a messzebbről érkezőket Sátoraljaújhely látta vendégül. Október 18-án délután indultunk el az ország másik végében található városba. Öt óra autóút után elértünk célállomásunkat.
A következő napon, október 19-én reggel sor került a hivatalos megnyitóra, ahol megismerhettük a zsűri tagjait és sorszámot húztunk, amely a verseny idejére az azonosításunkra szolgált. Ezután csoportokra osztottak minket a kategóriákon belül, és egy-egy felügyelőtanárral a gimnázium különböző termeibe vezettek. 9 órakor elkezdhettük megoldani a feladatokat. A rendelkezésünkre álló 3 óra után a teszteket összeszedték. Délutáni programként a Zempléni Kalandparkban kipróbálhattuk a libegőt és a bob-pályát. A délután további részét pihenéssel és a másnapi szóbelire való hangolódással töltöttük. Este a fogadóünnepségen a Latabár Színházban a vajdasági Óbecsei Gimnázium tanulóiból álló csoport zenés előadását láthattuk.
Október 20-án reggel 8 órakor a Városháza előtti Kazinczy-szobor koszorúzásával kezdtük a napot. A koszorúzás végeztével a versenyzők az előre meghatározott helyszínekre mentek, ahol a szóbelire került sor. Én – a többi szakgimnáziumi tanulóval együtt – a sátoraljaújhelyi Városháza dísztermében tartottam meg a beszédet a zsűrinek, tanároknak és diákoknak. Az írásbelivel szemben a szóbeli számomra nagyobb kihívást jelentett. Mivel jövőre ezen a versenyen már nem vehetek részt, úgy voltam vele, hogy ez az utolsó alkalom arra, hogy bizonyítsak, ezért ezzel a “küldetéstudattal” néztem szembe a feladattal. Valószínűleg ez a hozzáállás is közrejátszott abban, hogy a tavalyihoz képest jobban oldottam meg a nyilvános beszédet. Szombat délután a Kossuth Gimnáziumban az írásbeli és a szóbeli fordulót értékelte a zsűri. Az értékelés után meglátogattuk a város egyik nevezetességét, a Zsólyomkai pincesort. Idén a „nyitott pincenapok” egybeestek a verseny időpontjával. Aznap esti programként Varga Feri és Balássy Betti előadóestjét láthattuk. A közös programoknak és magának az eseménynek köszönhetően rengeteg új embert ismertem meg.
Október 21-én reggel fél 8-kor elindultunk Széphalomba, ahol a verseny eredményhirdetése zajlott. Kazinczy Ferenc sírjának koszorúzása után a díjak és plakettek kiosztása következett. Az Anyanyelvápolók Szövetségének különdíjaival kezdték, ebben a kategóriában én is díjazott lettem. Őszintén bevallom, hogy nemigen számítottam arra, hogy én is a jutalmazottak között leszek, így amikor meghallottam a nevem, nagyon meglepődtem, és hirtelen azt sem tudtam, hogy valóban engem szólítottak-e. Az ünnepséggel és az eredményhirdetéssel a verseny hivatalosan is lezárult.
Hálás vagyok és köszönöm Tóth Ágnes tanárnőnek, hogy végig kitartott mellettem, ösztönzött, erőt adott, támogatott, biztatott és segített. Nagy hatással volt rám, és az elsődleges célom az volt, hogy büszke legyen rám. Összességében óriási élmény volt másodjára is Sátoraljaújhelyen lenni és az “Édes Anyanyelvünk” versenyen Somogy megyét képviselni.
Herdics Eszter