Nagyszerű eredmény a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos döntőjében

Dombóváron rendezték a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia V-VI. korcsoportos országos döntőjét. Az előversenyek vetélkedését követően a legjobban felkészült 8 iskolacsapat, közöttük a Városi Vivien, Darázs Ádám, Kovács Attila, Szabó Tamás alkotta tabi Rudnay Gyula Középiskola csapata mérte össze tudását magyar olimpiatörténeti felkészültségéből. A tabiak a negyedik helyen végeztek, amihez szívből gratulálunk!

100 0177

 

Az országos döntőn dr. Kovács Antal (judós, a magyar cselgáncssport első olimpiai bajnoka-1992. Barcelona, Atom Anti néven emlegették) látta el a zsűri elnöki feladatait, míg a zsűri tagjai között ott volt dr. Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadémia  főtitkára, és Győr Béla, a MOA Tanács tagja . 

 A sokrétű, 10 feladatsorból álló izgalmas verseny végén a következő eredmény született:

  1. Nagy Lajos Gimnázium                                                    Szombathely
  2. Boronkay György Gimnázium                                           Vác 
  3. Illyés Gyula Gimnázium                                                     Dombóvár
  4. Rudnay Gyula Középiskola és Szakiskola                         Tab
  5. Janus Pannonius Gimnázium                                              Pécs
  6. Móra Ferenc Gimnázium                                                  Kiskunfélegyháza
  7. Nyugat-magyarországi Egyetem Bolyai János Gimnázium  Szombathely
  8. Táncsics Mihály Gimnázium                                              Kaposvár

Gratulálunk az eredményes versenyzéshez az iskola tanulóinak és felkészítő tanáruknak, Szabó Sándor testnevelőnek!

Vélemény, hozzászólás?

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK